Nem megy el a közös ellenzéki október 23-ára az LMP
Az LMP visszautasítja az Együtt-PM meghívását arra, hogy a baloldali ellenzéki pártokkal közösen demonstráljon október 23-án a Műegyetem rakparton.
Az LMP visszautasítja az Együtt-PM meghívását arra, hogy a baloldali ellenzéki pártokkal közösen demonstráljon október 23-án a Műegyetem rakparton.
Vasárnap ledöntöttek egy szobrot, amely valójában nem Orbán Viktoré, hanem a pontosan egy évvel ezelőtt a politikai kultúra megújításáról szónokoló Bajnai Gordoné volt – ezt mondta a Magyar Hírlapnak adott interjújában Schiffer András. Az LMP társelnöke, frakcióvezetője a listavezetőjükkel kapcsolatos kérdésre azt válaszolta: ő maga először azon gondolkodik el, egyáltalán akar-e továbbra is politizálni.
Megkapta az ügyészség Schiffer András LMP-s frakcióvezető feljelentését a múlt héten napvilágra került zuglói hangfelvétel ügyében.
Schiffer András, az LMP társelnöke szerint az a tétje a vasárnapi bajai időközi önkormányzati és a jövő évi országgyűlési választásoknak, hogy a nagytőkés rétegen kívül más is beleszólhat-e a politikába.
Valószínűleg tévedés történt, de a miniszterelnök igennel voksolt egy ellenzéki javaslatra a parlamentben. Az MSZP és az LMP frakcióvezetői azt szerették volna elérni, hogy ne lehessen alaptörvény-módosítással megkerülni az Alkotmánybíróság döntéseit, de Orbán párttársai jobban figyeltek, és leszavazták a javaslatot.
A Fidesz szerint az LMP frakcióvezetője, Schiffer András hazudott, amikor mai parlamenti felszólalásában azt mondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a rendkívüli árvíz idején nem találkozott Tétényi Évával, Esztergom polgármesterével.
Az LMP szerint a letelepedési államkötvényt forgalmazó vállalkozások nyíltan adóparadicsomokban tevékenykednek, ofsohre lovagokból lehet államtitkár, és olyan cégek kaphatnak vissza nem térítendő állami támogatást, melyeknek nem megismerhető a tényleges tulajdonosa.
Elképesztő dolgok hangzottak el kedden a parlamentben Illés Zoltán államtitkár szájából. Szél Bernadett napirend előtti kérdésén láthatólag felhúzta magát, válaszában nyalásról beszélt, valamint felszólította szexista módszerekkel támadott képviselőtársát, hogy "a miniszterelnök úr nevét ne vegye a szájára". Később Illés visszaszívta megszólalását, Kocsis Máté pedig elnézést kért a Fidesz-frakció nevében.
Az Orbán Viktornak küldött LMP-s írásbeli kérdésre a külügyminiszter küldött Schiffer András szerint semmitmondó választ, "amelyből fény derült arra, hogy a kormány azért nem hosszabbítja meg Paczolay Péter tagságát a Velencei Bizottságban, mert a kormány nem hosszabbítja meg Paczolay Péter tagságát a Velencei Bizottságban".
A köztársasági elnök közleményében hangsúlyozza, hogy ugyan a törvény nem kötelezi erre, ő mégis a frakcióvezetőkkel egyeztetve szeretné kijelölni Szabó Máté utódját.
Szégyenteljes, hogy Schiffer András egy olyan tisztességes embert rágalmaz meg, mint Küllői, pusztán azért, mert a barátomnak mondhatom - írta ki Facebook-oldalára Bajnai Gordon, az Együtt 2014 vezetője, miután a Heti Válaszban közölt Schiffer-interjúban arra utaltak, hogy Küllői annak idején befolyást akart szerezni az LMP-ben.
Meglehetősen hányattatott ülésszakot zárt a Lehet Más a Politika (LMP), és még a párt színeiben politizáló képviselőket is meglepte, hogy a megfogyatkozott létszám és lehetőségek ellenére mégis kézzelfogható eredményeket tudnak felmutatni - értékelte Schiffer András, a párt társelnöke a tavaszi parlamenti ülésszakot Szél Bernadettel, az LMP másik társelnökével közösen tartott keddi sajtóbeszélgetésen Budapesten.
Még mindig a tavaszi válásból adódó poszttraumás tünetekkel küzd az ellenzéki térben helyét kereső LMP. A legkisebb ellenzéki párt a szakadárok távozása után elővette azok ötletét az „új pólus” megteremtésére, így olyan neveket igazolnának le, mint Sólyom László, Ángyán József vagy Tölgyessy Péter. Miként azt is firtatják, hogy a plebejus Orbánnal szemben miként lehet plebejus politikát folytatni.
A választási eljárási törvény módosítását kezdeményezi az LMP annak érdekében, hogy kiszűrjék a választók utaztatását, valamint a levélben történő szavazással kapcsolatos esetleges visszaéléseket.
Hamis vád gyanújával feljelentést tett Schiffer András ellen a Sukoró-ügyben vádlott Császy Zsolt, amiért az LMP-s politikus még 2009-ben feljelentette Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt, akit az ügyészség később – más miatt – meg is gyanúsított, de vádat nem emelt ellene a kaszinóberuházás előkészítésével összefüggésben – írta a Népszava.
Az LMP parlamenti frakciójának újraalakulásával a magyar parlamentarizmus első női többségű képviselőcsoportja jött létre, ugyanis hét tagjuk közül négyen nők - mondta az újjáalakult képviselőcsoport őszi országgyűlési szezon előtt tartott ülését követően Schiffer András.
Az LMP hét parlamenti képviselője újjáalakította a párt frakcióját. Az erről szóló levelet benyújtották Kövér László házelnöknek. A vonatkozó rendelkezések alapján a frakcióalakítás vasárnaptól hatályos.
Az LMP felszólítja a kormányfőt: adjon számot arról, igaz-e, hogy bizalomvesztés miatt nem számítanak a továbbiakban Paczolay Péter munkájára – mondta budapesti sajtótájékoztatóján Schiffer András, az LMP társelnöke, független országgyűlési képviselő vasárnap.
Közérdekű adattal való visszaélés miatt tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen az LMP a trafikpályázatok visszaküldése miatt.
Az LMP politikusai nem szavaznak az Országgyűlés azon határozati javaslatáról, amelyet a parlament a Tavares-jelentésre válaszul fogad el – jelentette be a határozathozatalt megelőző pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Schiffer András.